horizont 2020

Magyarok a régiós élmezőnyben "futballoznak" a kutatásban

Eddig több mint 140 millió eurót (42 milliárd forintot) nyertek el a magyar pályázók a közvetlen brüsszeli beadású kutatási, fejlesztési és innovációs keretprogramban, a Horizont 2020-ban, ami az uniós tagállamok között a 19. helyet jelenti - derült ki a Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Hivatal minapi fórumán. A régiós országok közül azonban az első helyen állunk, ha a programon belül az Európai Kutatási Tanács által kiírt pályázatokon a nyertes projektek számát nézzük (16 darab), és a csehek után második helyen állunk, ha az ezeken elnyert támogatási volument figyeljük (23 millió euró). A fórumon elhangzott, hogy a sikerhez fontos a jó szakmai kapcsolatrendszer, a pályázati és menedzsment tapasztalatok, az alaposan kidolgozott projektötlet és nem utolsó sorban az angol nyelv megfelelő szintű ismerete. Megakadályozhatja azonban a nyerést a többletbérezés és a motiváció hiánya, hiszen egy hazai pályázaton mégiscsak egyszerűbb indulni.

Újabb világraszóló magyar sikertörténet született

Egy budapesti cég, az Mcule.com Kft. is felkerült azoknak a kkv-knak a ma kihirdetett listájára, amelyek az Európai Unió "Horizont 2020" kutatási és innovációs keretprogram KKV Eszköz pályázat második fordulójában legfeljebb 2,5 millió eurót, azaz legfeljebb 770 millió forintot nyertek. A cég a pénzt online gyógyszerkutatási platformjának vegyianyag-adatbázisa fejlesztésére fordíthatja.

Erre költsön az ország, ha tényleg erős európai játékos akar lenni

Európa csak a tudományba és innovációba való minél több befektetéssel tud versenyezni a világban, így ha egy ország európai szinten is erős játékossá akar válni, költsön többet ezekre - fejtette ki meglátását a Portfolio-nak adott exkluzív interjúban Robert-Jan Smits. Az Európai Bizottság kutatás-fejlesztésért felelős főigazgatója abban bízik, hogy a mostani 7,8%-ról duplázódni fog a K+F-re szánt EU-pénzek aránya 2020 után. Úgy látja, hogy ennek elérésében segíteni fog a költségvetésért felelős uniós biztos is, aki bizonyára alaposan megrostálja majd az agrár- és strukturális támogatások rendszerét. A főigazgató azt mondta: meghívna minket egy üveg drága borra, ha tudunk olyan tagállamról, amely a Brexit után hajlandó lenne többet befizetni a közös kasszába. A Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Hivatal projektindító rendezvényére Budapestre érkezett főigazgató hétfőn ellátogatott a Közép-Európai Egyetemre is, ahol hatalmas aggodalmat tapasztalt és ő sem értette, hogy a felsőoktatási törvénymódosítás pontosan miért született a sok EU-pénzt is elnyerő intézmény ellen.

Elstartolt a két úttörő magyar kutatási program

A hazánkban népbetegségnek számító szív- és érrendszeri, valamint a daganatos és gyulladásos betegségek molekuláris diagnosztikájával, és az ipari gyártásban nélkülözhetetlen gyártó és logisztikai rendszerek fejlesztésével foglalkozik majd az a két hazai kiválósági központ, amelyek projektindító rendezvényét ma tartották Budapesten.

Kiugróan jók a magyar cégek a régióban a brüsszeli milliárdok elnyerésében

Már 18 magyarországi kis- és középvállalkozás nyert összesen közel 5 milliárd forintot az EU kutatás-fejlesztési keretprogramja kkv-pályázatának második fázisában, ami a késztermék és szolgáltatás kifejlesztését segíti és ezzel jócskán verjük a lengyeleket, sőt az egész régiót - hívta fel a figyelmet Csuzdi Szonja a Portfolio Uniós Források konferenciáján. A Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Hivatal főosztályvezetője a közvetlen brüsszeli beadású uniós pályázatok rendszeréről, azon belül is főként a Horizont 2020-ról és a cégek körében népszerű KKV Eszköz pályázat előnyeiről, illetve a tipikus pályázói hibákról is beszélt, majd az előadás után három olyan cég vezetőjével is beszélgettünk a tapasztalataikról, amelyek már nyertek Horizont 2020-as pályázati forrást.

Két világraszóló magyar sikertörténet bukkant fel

Két budapesti Kft. is jelentős, összesen kb. 1,5 millió eurónyi, támogatást nyert el egy fontos brüsszeli pályázaton ma, így az eddigi 16 mellé két újabb világraszóló sikertörténet született.

Hatalmas sikert értek el magyar kutatók Brüsszelben

Öt magyar kutató fejenként 1-2 millió eurót, összesen több mint 8 millió eurót nyert el egy közvetlen brüsszeli beadású pályázaton - jelentette be ma az Európai Bizottság. Ez amiatt is nagy eredmény, mert az átlagos nemzetközi sikerarány közel dupláját produkálták a magyar kutatók: a 19 indulóból ötöt is kiválasztott ma az Európai Kutatási Tanács Horizont 2020 uniós kutatási és innovációs keretprogram "Kiváló tudomány" elnevezésű pillérének pályázata keretében.

Ez tényleg magyar siker: Brüsszelből hoztunk el pénzeket mások elől

Mintegy nyolcmilliárd forinttal (26 millió euró) támogatja az Európai Bizottság két új magyar kutatási konzorcium létrehozását a termelésinformatika és termelésirányítás, valamint a molekuláris orvostudományok területén - jelentette ma be a Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Hivatal, amely a KFI területért felelős kormányzati intézményként koordinálta a magyarországi pályázatokat. Ez jól sikerült, mivel a 10 nyertes konzorciumból egyedül Magyarországról tudunk kettőt felmutatni, a többi nyertes ország csak 1-1 projekttel futott be. A kiegészítő magyarországi forrással, illetve a résztvevő intézmények hozzájárulásával együtt több mint 22 milliárd forintból valósulhat meg a két élvonalbeli magyar program.

A Brexit után is együtt tudunk működni a britekkel

A következő két évben az együttműködés a jelenlegi formában folytatódik, de a magyar fél azért kezdte el már most a tárgyalásokat, hogy a két ország tudományos kapcsolatai erősek maradjanak, bármilyen formát öltsön is a brit kiválás az EU-ból - olvasható a Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Hivatal (NKFIH) sajtóközleményében.

Hatalmasat villantott három magyar cég Brüsszelben

Újabb három magyarországi kis és középvállalkozás nyert el cégenként 50-50 ezer eurónyi támogatást egy közvetlen brüsszeli kiírású uniós pályázaton, ami a rendkívül erős nemzetközi mezőnyre és a 10% alatti sikerarányra tekintettel újabb rendkívüli eredménynek számít.

Csontritkulás ellen küzdenek a magyar kutatók

A Bay Zoltán Alkalmazott Kutatási Közhasznú Nonprofit Kft. 100 000 euró (31 millió forint) közvetlen brüsszeli támogatást nyert egyik legizgalmasabb projektjére. A vállalkozás elsők között hívhatott le direkt brüsszeli forrást kutatás-fejlesztésre, mely keretében a cég szakemberei azt vizsgálták, hogyan lehetséges az űrhajósok csontpótlásos kezelése a világűrben.

Megkeseríti az életed az ügyintézés? Itt a világhírű magyar szoftver

A magyar világsikerű Loca Credibilia nevű szoftver megoldást kínál, a mindannyiunk életét megkeserítő állandó ügyintézésre, a folyamatos sorban állásra, iratfénymásolásra és a hitelesésre. Az Intersoft-Hungary Kft. fejlesztette ki a szoftvert, mely segítségével a dokumentumok hitelesítése és a hiteles másolatok készítése is sokkal egyszerűbbé, gyorsabbá válhat. A magyar cég Horizont 2020 program keretében 50 000 euró (közel 16 millió forint) közvetlen brüsszeli támogatásban részesült.

Magyar világsiker a "Járható Jövő"

A magyar Walkable Future Kft. alsóvégtagi gyengeségben szenvedő gyerekek számára fejlesztett motoros járógépet, melyet 50 000 eurós (közel 16 millió forint) közvetlen brüsszeli forrással támogattak. Az eszköz segítségével a beteg gyerekek megtapasztalhatják a járás élményét és sokkal teljesebb életet élhetnek.

Újabb magyar céget emelt a világ élvonalába Brüsszel

A Horizont 2020 KKV-támogató eszköz pályázatának második fázisában egy újabb magyar nyertes céget köszönthetünk mától, így hazánk már 16 nyertes pályázóval büszkélkedhet ezen a közvetlen brüsszeli pályázati csatornán. Ezzel az eredménnyel az uniós rangsorban a középmezőnyben a 11. helyet foglaljuk el.

Magyar világhírű szoftver, ami segít a hatékony munkavégzésben

A magyar innovatív BaseWalk Kft. olyan szoftvert fejlesztett ki, amely azt ígéri, hogy megoldást talál az állandóan gép előtt ülő időzavarban lévő emberek problémáira. A szoftver a Taskfit PRO névre hallgat, mely annyira elnyerte Brüsszel tetszését, hogy 1,4 millió euró (közel 450 millió forint) támogatást adott a magyar cégnek a H2020 program keretében. A KKV- és nagyvállalati verzióját is fejlesztik - mondta Molnár László ügyvezető.

Kedvező változások a K+F projektek bérelszámolásában

Tegnap az Európai Bizottság ismét módosította a támogatási szerződés mintát a H2020 projektek esetében - olvashatjuk a Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Hivatal közleményében. A legfontosabb változás, hogy a kedvezményezettek választhatják a havi szintű órabérszámítás lehetőségét. A változásokat visszamenőleges hatállyal vezették be.

Közel 700 millióval támogatják az innovációt Pálinkásék

A napokban megjelent közel 700 millió forintos keretösszegű pályázattal ösztönzi a magyar vállalkozásokat a nemzetközi együttműködésekben való részvételre a Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Hivatal. A támogatási kérelmeket vállalkozások, non-profit szervezetek és költségvetési szervek nyújthatják be. A projektek Magyarország bármely területén megvalósíthatóak. Nincs fenntartási időszak meghatározva.

Újabb világsiker: itt a magyar okosszemüveg

Egy magyar start-up cég fejlesztette ki a pilótáknak szóló okosszemüveget, melyre 1,1 millió eurós (közel 350 millió Ft) uniós támogatást nyert H2020 forrásból. Az Aero Glass névre hallgató szemüveg lényege, hogy nagy távolságra eső objektumokat, információkat terjeszt ki valósághűen, 3D mélységben a még belátható térre vetítve. A jóslatok szerint 2016-ra 10 millió, 2020-ra pedig 100 millió darab fogyhat évente a szemüvegből.

Milliárdokat ad a kormány a brüsszeli pályázat magyar nyerteseinek

A legfrissebb Magyar Közlöny egyik kormányhatározata szerint a Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Alap terhére legfeljebb 5-5 millió eurót kell biztosítania a Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Hivatal elnökének három olyan konzorcium számára, amelyek a Horizon 2020 keretprogram Teaming konstrukciója első fázisában nyertek és amelyeket magyar intézmények vezetnek.

Mégis nőtt a K+F kiadások aránya tavaly Magyarországon

Minimálisan, de növekedtek tavaly a kutatás-fejlesztésre és innovációra fordított kiadások Magyarországon - mutat rá mai anyagában a fejleményre a Nemzeti Kutatási Fejlesztési és Innovációs Hivatal. Ez tehát ellentmond a napokban a sajtóban megjelent hírnek, a háttérben pedig az áll, hogy a Nemzeti Kutatási Fejlesztési és Innovációs Alapból (NKFI Alap) a jogelőd intézmények kapcsán 10 milliárd forinttal megnövelte kiadásokat és ez 1,36%-ra csökkenés helyett 1,39%-ra emelkedést okozott a nemzetgazdasági GDP-arányos K+F+I kiadások terén. Az NKFI Hivatal egyébként nemcsak ennek az arányszámnak a további emelésén dolgozik, hanem azon is, hogy a kutatóhelyek számának évtizedes mélypontra csökkenését meg tudja fordítani többek között úgy, hogy harcol a H2020 pályázatok bérjuttatási elszámolási szabályainak változtatásáért.

Részletes keresés
FRISS HÍREK
NÉPSZERŰ
Összes friss hír
Elszálltak a bérek, elfogyott a munkaerő, egyetlen út előtt áll Magyarország
Portfolio hírlevél

Ne maradjon le a friss hírekről!

Iratkozzon fel megújult, mobilbaráthírleveleinkre és járjon mindenki előtt.